2008. január 27.

hajók, hajók, hajók




Gyönyörű napra virradtunk, legott nekivágtunk a piacramenésnek, aminek némi pálesz vásárlása lett az eredménye meg csavargás, vártuk, hogy Kriszti felébredjen, tegnap sokáig dolgozott. Miután vártunk egy kicsit, de csak nem ébredt fel, nekiindultunk a kikötőnek, hogy megnézzük a programajánlóban beharangozott hajókat. A kikötőben amúgy is észbontó vizijárgányok szoktak álldogálni, megérnek egy sétát mindenképpen.

A városban mindenfelé ilyen táblák vannak, meg poszterek, amelyek Sir Ed-re emlékeznek. Nagy kultusza van itt az öregnek és nem is alaptalanul, a kikötőben egy 5 méter magas poszteren egy régi fotó ábrázolta őt, alul szerényen a "great aucklander, great new zealander" felirat.


hero

Keringtünk vagy 20 percet, mire parkolóhelyet találtunk, ez volt az első gyanús jel, hogy nem csak nekünk jutott eszünkbe a fesztiválra menni. Végül sikerült leparkolnunk és életemben először a hosszú parkolóba balra betolatást is kipróbáltam, sikerrel. A város ezen részén még vasárnap és ünnepnap is kell fizetni reggel nyolctól este hatig a parkolásért, viszont még ilyenkor is csak két órát maradhat a proletár. Na lesétáltunk a vízhez, ahol jó sok ember hemzsegett fel és alá, mérhetetlen számú csepűrágó igyekezett kis pénzt keresni, modulatlansággal, tánccal, zenéléssel és sztendapkomedizéssel, meg gyerekek szórakoztatásával, amit a gyerekek élveztek is. A miénk nyilván nem.

Első körben a Spirit of New Zealand nevű vitorlásra mehettünk fel, a babakocsira az önkéntesek vigyáztak, akik egyébként a hajón is mindenféle hasznosságokat mondtak a látogatóknak, még szép egyenruhájuk is volt. A belépéskor egy kb. 70 éves néni sertepertélt és üdvözölt a fedélzeten. Miután végigjártuk a hajót, szinte minden helységbe beengedtek, kiszörnyülködtük magunkat a bögretartón, azon, hogy a konyhában mindennek pereme van és milyen szűkek a kabinok, csináltam sok fotót, majd lejöttünk a fedélzetről és a vitorlás mögött "parkoló" hadihajó, a HMNZS Te Kaha irányába ballagtunk.


Spirit of New Zealand


Kata ugyan jelezte, hogy a hajótól 200 méterre kezdődő sor az mind fel akar jutni és ezt ki kellene állni, hogy mi is, de nyilván ez nem volt reális elképzelés. Így aztán - bunkómagyar módra - előrecsoszogtunk a feljáróig ahol egy kedves, kissé feminin tengerész ránk ragasztott egy matricát "get into it!" amely a Royal New Zealand Navy toborzókampányának része. Gondoltuk, hogy tulajdonképpen mindegy, csak ne kelljen másfél órát sorban állni a nyavajás ladikjukért és nem is tettük. A következő csoportba infiltrálódva felszivárogtunk a fedélzetre, ahol részben további toborzás folyt (a hadsereg itt professzionális, nem sorozott és folyamatosan toboroz tévéreklámban, ilyen rendezvényeken és a toborzóirodákban) meg kézifegyverek megszemlélése, megfogdosása, majd bementünk a hajóba. Nagyon érdekes volt látni, hogy hogy néz ki egy ilyen jószág belülről, otthon ugyebár egyrészt nincs is már dunai flottilla sem, ekkora dög hajó meg pláne nincs, hova is mennénk vele? Pláne egy ilyen ANZAC osztályúval.


HMNZS TE KAHA

Kicsit aggódtunk, amikor felfedeztük, hogy a hajó elektromos rendszerét a siemens szállította, de állítólag ez nem ugyanaz a divízió, mint ami a Combinókat építi :) MIndenesetre minden működni látszott, amit engedtek megnézni, a taktikai és fegyverzetirányító teremben egy szelíd "no photo, sir!"-en kívül nem izgatták magukat a tengerészek. A gépekhez persze nem engedtek oda, pedig megnéztem volna hogy néz ki egy 30ezer lóerős gázturbina, de hát nyilván volt okuk rá. Kicsit kalandos volt a létrákon fel-le mászkálni a gyerekkel, de Kata megoldotta, a nagyobb kényelmetlenség a tömeg és az orditozó dagadt család közvetlen mögöttünk, voltak, ezek nélkül kicsit jobb lett volna, de így is nagyvilág ilyet látni közelről. Nyilván a titokzatos dolgokat eldugták de hát úgysem kémkedni mentünk, ráadásul szerintem annyira nem titok, hogy mi van egy ilyen hajón, csak a cuculizmusban volt divat "fényképezni tilos!" táblákkal jelölni a titkokat. Nagyon klassz kis helymeghatározó rendszerük van, egy olyan monitoron, amilyen otthon az asztalomon állt, most egy térkép látszott, amin szépen el volt helyezve a hajó, centire tudják merre vannak (jó vicc, persze, de látni más) körben a hajón vannak gps érzékelők, úgyhogy tudják merre van előre :) Ami még nagyon érdekes volt, hogy minden biszbasznak kis táblácskája volt, az utolsó kábelig, amin fel volt tüntetve, hogy mi az és mihez tartozik és honnan kapja a villanyt. Gondolom amikor "esemény" van, akkor nem érnek rá a kézikönyvet lapozgatni... márpedig kütyüből meg biszbaszból csillió van, fene érti, hogy hogy igazodnak ki közöttük.


265 nm Long Range Radar

A hajó végigjárása után ( elég szűk egy ilyen, nem szívesen szolgálnék katonaként ilyen járgányon, annak ellenére, hogy a legénységi hálóban még PS2 is volt a tévé mellett ) lekecmeregtünk, és találkoztunk Csanádékkal, akik addigra odaértek, de a hadihajó már le volt zárva, azt nem tudták megnézni. Átsétáltunk egy másik mólóhoz, ahol legnagyobb örömünkre felfedeztük a Soren Larsent amire mind vágytunk, de nem a szokott helyén kötött ki, hanem egy máshol. Legott a fedélzetre is haladtunk, erős izgalmi állapotban (mégegyszer: ez játszotta a hajót az Onedin család c. filmalkotásban amit gyerekkorunkban nézegettünk, sajnálva a szereplőket, hogy olyan szakállat kellet hordaniuk. 91 epizód '71-től '80-ig, tegye fel a kezét aki emlékszik a drámai fordulatokra és a szereplők jellemfejlődésére és egyáltalán, hogy ezt miért néztük?)


Soren Larsen

Mindenesetre a hajó gyönyörű, fából van, gyönyörű, nem valami nagy és gyönyörű. Még a szaga is észbontó, öreg fa szaga van, mint egy óangol kocsmának, és bazi jól néz ki, ahogy a fa megsötétedett az idők során (ideje volt, '48-'49-ben épült). Amúgy is bazi jól néz ki, mert a hajós népség mindenfélét kitalál, hogy az imbolygástól ne essen le minden és ne boruljon fel/ki/át mindenféle használati tárgy. Peremek, rögzítések, minden kikötve, ami persze magától értetődőnek tűnik, de ilyen szárazföldi, hajótlanok számára, mint mi, azért csudálkozós tud lenni, hogy mi mindenre kell gondolni. Például hullámokra meg szélre :) Ez a hajó mai napig csatangol a nagy vizeken, ki is lehet bérelni és túrázni menni vele, természetesen értő személyzettel, akik még tudják, hogy melyik kötél micsoda és miért oda van kikötve és hol a másik vége. A nemzetközi hajózási szabályok szerint a kapitánynak szakállat kell viselnie és a Soren Larsen meg is felel a követelményeknek. Amúgy a többi követelménynek is, különben nem járkálhatna a vizen, ezt itt (is) nagyon komolyan veszik. Nagyon romantikus az egész, kicsit visszaröpít az időben, mint a gőzmozdonyok, gy varázslatos korba, amikor még helyt kellett állni a férfiaknak az elemekkel szemben és skorbutban meg maláriában kellett meghalni. Meg szomjan, mert tengeren az is nagy divat volt.


A hajózás itt persze nem akkora kunszt, mint amennyire mi azt gondoljuk, ők ugyebár nem egy nagy kontinens kellős közepén laknak, hanem a kis zátonyukon, amit ugyebár kétféle járművel lehet megközelíteni, repülővel és hajóval. Az, hogy a polinézek hogy eveztek idáig a hajóikon az rejtély, legalábbis számomra, de amióta itt van a pakeha (fehér ember) azóta is a hajózás az alap. Napra nap látni tömegeket az utakon, akik a hajójukat vontatják, épp vízre teszik, vagy csak kajakkal közlekednek a kikötőben a hatlmas hajók között. Amikor végre a zátonylakó csapat (team new zealand, a Royal New Zealand Yacht Squadron klub által nevezve) hódította el az America's Cup-ot az USÁtól, a helyiek megbolondultak és azóta olyan büszkék, hogy két számmal nagyobb mellényt hordanak. Az első kiwi győző hajó ki is van állítva a kikötőben, szép nagy piedesztálra emelve, joggal, egyébként, mert ezt a hajót itt tervezték és építették.


ami elhozta az America's Cup-ot

Természetesen a kikötőben nem csak ezen nevezeteségek tekinthetők meg, hanem hatalmas, luxuskivitelű, túravitorlások is, amelyekkel a nem szegény emberek jönnekmennek a nagy vizeken, na ezekhez a csónakokhoz nem is lehet odamenni, marcona maori harcosok vigyázzák, hogy nehogy a halandók bekoszolják a dollártízmilliókba kerülő yachtokat. Ennek persze én is örvendeznék, ha nekem lenne ilyenem, de ugye a helyzet nem egészen ez. Sőt, ezek a hajók már olyan mérvű luxust képviselnek, amit én igazából el sem tudok képzelni, annyira, hogy már vágyni sem vágyom ilyesmire. Egy kisebbre talán...


nagy hajó

Blogged with Flock

3 megjegyzés:

Süti írta...

nemcsak a világ kicsi, hanem a net is :)
olvasom ezt a hajós bejegyzést és az egyik kép nagyon ismerős! hol láttam én ezt?
az index fórum d80 topikjában! :)
sok szerencsét a messzi országban és jó fényeket!

Pappito írta...

szia süti :)

Gondoltam, hogy előbb utóbb idetalál valaki onnan, te voltál a leggyorsabb :)

süti írta...

Csanád blogját olvasgatom régóta és így találtam ide :)