2008. január 5.

hétvége

szombat van, csavarogni mentünk, meg készpénzt szerezni, mert lassan mosni kell, és az érmékkel megyen itt a hostelben. Értékelhető internetelérést nem találtunk, ellenben sétáltunk egy nagyot. a néni a százforintos boltban tudta, hogy hol van magyarország, pedig. A péntek éjszaka nem volt eseménytelen a városban, hajnalig tartott a buli, az emberek az utcán ücsörögtek, vizipiáztak és elképesztően hülye ruhákban járták a szórakozóhelyeket. mivel itt valamiféle tudatmódosítás megengedett, ezért lehet kapni a boltban úgynevezett "party pill"-eket amelyek álltólag mindenféle növényekből vannak és ettől nekik jó. Valószínűleg működnek is, mert délben még elsétáltunk egy kitartó bulitársaság mellett, akik valami bódéból áradó zene mellett mulatoztak. Szórakoztató volt, hogy annyira le voltak már fáradva, hogy olyan volt, mintha mézben táncoltak volna, de ez nem zavarta őket, sem a napsütés, sem semmi.

szombat délelőttre kicsit kifáradt a város, itt a központban van némi forgalom, de a mellékutcákban mintha ciánoztak volna, sehol egy lélek. Gyalogos csak elvétve, pedig elsétáltam a fél km-re levő Dick Smith boltig (faszkovács :) ami olyasmi, mint a porst otthon, hogy vegyek ravasz kábelt a villanyos ellátásunk végütt. Itt ugyebár teljesen más a konnektor, mint otthon, sőt másabb, mint bárhol, bár az ausztrál az majdnem jó ide, de mégsem. Viszont az átalakítót Dick borzasztó drágán árulta, ellenben a kanóc amit vettem passzol a konnektorba, másrészt passzol a fotómasina töltőjébe, meg a mac-ek töltőjébe is, kis ravaszsággal. 

a lányok addig lefeküdtek aludni, most is itt horkolnak mellettem, én meg dühöngök, hogy otthon 100 méteren belül találok ingyen wifit, itt meg nem. 

Tegnap vásároltunk a Pak'n Save-ben, ami a neve ellenére kínai és elképesztő dolgok vannak benne, viszont olcsó a hús meg a zöldség, meg vannak még olcsó dolgok, amelyekről csak a kínaiak tudják, hogy mik azok. Szokatlanul néznek ki, az egyik ilyen azonosíthatatlan kaját este láttam kínai lakótársainknál, akik egy hangot nem beszélnek angolul, viszont szárított nemtommit ropogtatva nézték a tévében a titanikot, az izgalmasabb vagy romantikusabb részeknél erősen sóhajtozva.

Vettünk tejet, aminek viszont nincs tej íze, ez teljesen fura, valami semmihez sem hasonló ízű lötty, állítólag ez tényleg tej és meg kell szokni... mivel van vagy 20 féle tej (ilyenolyan címkés) majd kipróbáljuk, hogy valamelyik iható-e, mert a kávéba kell. A kávéval is ráfaragtunk kicsit, mert nem olvastuk el alaposan, ez a nescafénak az a változata amelyet az indonéziaiaknak gyártanak. Azt hiszem mi a lábunkat sem tesszük be indonéziába, ha ott ilyen a kávé.

A város továbbra is helyes, kicsit szedettvedett, mintha mindenki csak úgy hozzátett volna egy-egy épületet, ezt-azt, mikor mi jött. Ettől persze bájos is, de vannak meglepő fordulatok, amivel itt meglepődve szembesül az utazó. A közművekkel nem bánnak olyan finoman, mint otthon, feltosszák a gázórát a falra a bajárat mellé oszt jónapot, a vízórák a járdába vannak süllyesztve, leolvassa aki akarja, a bekötések meg egyenesen elképesztőek, nemhiába van a hiányszakmák között a vízvezetékszerelő.

Végre találtunk egy kávézót ahol van net, ha iszik az ember, persze itt meg aranyárban adják a kávét... na majd lesznek képek, egyelőre nincsenek.

1 megjegyzés:

szatter írta...

Nem értem a lelkesedéseteket... ott sose lesz az egész város (ország) jégpálya... mint mostan itthon... szóval bibibiiii, csak dunsztolódjatok, mi meg spórolunk és a gulyást az erkélyen fagyasztjuk.
takker (take care)
szatter