2008. február 26.

szüli- és más napok




Hétvégén megtartottuk Eszter és Kriszti szülinapját, amelyek majdnem egy napra esnek, mág ha pár év eltéréssel is. A parti sűrű szervezkedés után végül is Csanádéknál zajlott, mert az időjárás nem akarta, hogy bbq-zzunk, esett, mint a fene. Jó társaság gyűlt össze, a déli félteke számos magyarja jött, Eszterrel együtt három gyerek is sertepertélt körülöttünk. A résztvevők egy része blogger is, most végre én is találkoztam olyanokkal akiket eddig csak olvastam.




Mókás volt, hogy kiderült, hogy az egyik sráccal egy faluban nőttünk fel (Dunakeszi, tudom, város) egy másik pedig az egyik volvos pajtásom pajtása :) Nem is olyan nagy ez a távolság :)

Időközben Márk sikeresen szert tett egy ingatlanbérlésre, bár beköltözni csak két hét múlva tud, addig egy személyiségfejlesztő ukrán lakik a házikóban, amely tőlünk vagy 1 percre van, légvonalban megvan 150 méter is. A házikó nagyjából ugyanolyan, mint a miénk, szóval már csak be kell rendezni, mert persze bútor nincs benne.

Ezügyben harcos trademe kutakodás után szert tett egy komplett étkezőgarnitúrára, hűtőre és matracra, ezek mind a mi garázsunkban várják a közelgő beköltözés lehetőségét. Aucklandnak kevés helyén nem jártunk a begyűjtő túra alatt, kicsit már furcsa is, ha nincs a kocsi mögött az utánfutó :)

Mi is tradmeztünk egy öreg tévét hatvanhat dollárokért, elvben mindjárt jön vele srác, mert ilyen beruházás mellett a minimális elvárás, hogy szállítsák is házhoz :)


66 dollár

A házikónkat nagyjából belaktuk, már a gyerek sem téved el, amikor éccaka átlóg a mi ágyunkba félálomban, nagyon szeretünk itt lakni. Ha sikerül minden, akkor szert teszünk egy kertibútor garnitúrára, hogy a kertben is tudjunk üldögélni.

Kata volt délelőtt interjún, egyelőre nagyon bizakodók vagyunk, mert a tesztek nagyon jól mentek neki, és az egész nagyon pozitív élmény volt. Ha bejönne, az nagyon frankó lenne, mert a melóhely itt van tőlünk 10 perc sétára, tehát nem kell átbumlizni a hídon, sőt kocsiba sem kell ülni hozzá. Persze azt még nem tudjuk, hogy a gyerekkel mit csinázunk, ha mindkettőnknek lesz munkája, de hát majd meglátjuk, egyelőre sajnos ez nem a mai nap gondja.

6 megjegyzés:

demonalisator írta...

Jíííhááááá!
Nagy hajrá Katának, és minden jót a szülinaposoknak. :-)

zs írta...

Gratulalok mindenhez Nektek! Csudalatos a haz - meg mindig, Katinka interjuzik es Eszter ket eves lett!

Zajlanak az esemenyek, buszke vagyok ratok! Nagyon jo olvasni, hogy szepen alakulnak a dolgaitok.

Sokszor puszillak Benneteket,

Juci

hobe írta...

Boldog szuletesnapot Eszternek! Ki volt a harmadik lurko?

Kata elobb talal allast mint te? :-)

Pappito írta...

3. lurkó egy frissen érkezett pár gyereke, a srác építész.

Majd akkor mondom, hogy előbb kapott állást, ha már dolgozni jár :)

Szofi írta...

Szia Papa! Milyen nagy társaságotok van, de jó h igy összetart a "kolónia". Pattnak drukkolok, na meg neked is.
puszi nektek: Zsofi

Kinga írta...

Boldog szülinapot a két ünnepeltnek! És sok szép napot az új otthonotokban! Kinga