2008. március 27.

HDR

Mint az közismert (safranek?) nagyon szeretek fotózni és roppant lelkes is vagyok ezügyben, új techinkák, meg minden.

Már egy ideje szemezek a HDR fotózással aminek a lényege nagyjából a következő:
Készítünk ugyanarról a témáról több-sok expozíciót, különböző rekeszekkel, majd ezt egy erre alkalmatos szoftverrel összerendezzük egy képé. Ebben az a ravaszság, hogy a képek számával egyenesen arányosan nő a végeredmény dinamikatartománya, az eredmény pedig igen látványos lesz. Artistic, mondhatnánk, különösen, ha tone mapping eljárást is alkalmazunk a kész képen.

Nyilván ez sok gyakorlást igényel (bracketing!) és sok próbálkozást, hogy milyen témáknál érdemes egyáltalán ilyesmit csinálni, és milyen lépésköz legyen az expo értékek között, milyen optikával, stb.

Első kísérletem a lépcsőfeljárón készült, 10 képből raktam össze, kapott tone mappingot meg kroppoltam, mert túl hosszú volt az előtér. Állvány híján a betonra letett géppel csináltam a fotókat, nagyjából 2 Fe távolságra egymástól.

Az eredmény kicsit giccses lett, ez sok gyakorlással és okos témaválasztással és főleg mértékletes tone mappinggal enyhíthető. El a kezekkel a vad szaturálástól! A flickr HDR szekciójában remek képek is vannak, különösen a visszafogottabbak a jók, ahol átjön a nagy dinamika, de nem lesz valtdizni végeredmény. Jó móka, bár könnyű túlzásokba esni és főleg azoknak a képeknek áll jól, amelyeken nagy terek vannak, épületek, táj.


első kísérlet (klikkolj, hogy nagyban lásd)


Az alábbi két kép a 10 képes sorozat két legszélső tagja, tekertem a rekeszt a masina meg hozzá húzta a záridőt, ahogy érezte. Nem ez a legfrankóbb mód, de vidékre, kabát alá :)


50mm f1.8 1/4000 zársebesség

50mm f22, 1/40 zársebesség

14 megjegyzés:

hobe írta...

Egy modositatlan kepet osszehasonlitashoz nem feltennel? A linken lattam erdekes kepeket, de nekem csak ugy tunik, mintha a szaturaciot jo erosen felhuztak volna. Persze nem ertek hozza egyatalan:-)

zhaoman írta...

Nemrégiben egy ismerősöm küldött pár HDR képet [ http://www.flickr.com/photos/mpeterke/tags/hdr/ ]. Tetszettek, de nem értettem, mi az a HDR. Jelen cikk sokat segített! Köszi!

jól értem, akkor kompakt géppel nem lehet ilyen képeket készíteni?

Én is szívesen megnézném a "before" állapotot.

-CS- írta...

novárjunkcsak. A két kép ugyanolyan mértékben exponált, mivel ahogy szűkíted a rekeszt úgy növekszik a záridő. A különbség csupán a két kép között a mélységélesség ami kicsi nyitott blendénél és nagy szűknél. A HDRnek ha jól gondolom az lenne a célja, hogy a háttérben lévő kiégett, fehér részben és a kavicsok sötétebb részein megjelennek a részletek. Ebben az esetben nem szabad bekapcsolva hagyni az autómatikát hanem fix rekeszhez kell egy ideális záridőt, egy ideálisnál kisebb és egy nagyobb záridőt használni így a három kép mindegyikében lesz egy hasznos tartomény és ezekből gyúródik a széles tartományú kép. Ha jól áltom. :D

Pappito írta...

igen, tök igazad van!

hobe írta...

Es ha a rekeszt fixen hagyod, akkor a melysegelesseg is egyforma lesz az osszes kepen.
Ez pl. nekem tetszik (zhaoman linkjerol), a tobbi kep nem annyira latvanyos:
http://www.flickr.com/photos/mpeterke/2268152689/

-CS- írta...

amúgy az borzasztó vicces, hogy ez a szakmám (mármint Photographer) és egy ilyen blogon találkozom életembe elösször egy ilyen érdekes technikával. Na többek között ezért szeretem az NZ-n élő magyarok blogjait olvasni :D Cserébe itt egy kis akármi amit most találtam: http://www.cambridgeincolour.com/

Pappito írta...

itt van még egy példa, eddig ez a legklasszabb, amit láttam:

http://en.wikipedia.org/wiki/Image:New_York_City_at_night_HDR.jpg

Pappito írta...

igen, a rekesz bizgatása elvadítja a dof-ot, erre majd legközelebb figyelek.

igazából olvastam valahol a neten erről, felpattantam, ledobáltam a kavicsokat a földre, lehasaltam és klikkoltam. a metódus hibája, hogy az elején nem gondolkodással kezdődött :)

na majd ha süt a napocska, akkor csinázok okosan záridővel varázsoltat.

hobe írta...

Most nem emlekszem fejbol, de bracketinget lehet allitanai a zarsebessegre? Hany kepet csinal a gep? Harmat, otot vagy allithato?
Elegek ezek? Ha pl. 10 kepet csinalsz, akkor oda kell menned es allitgatni a gepet, akkor meg elmozdul (?).

Pappito írta...

amennyire emlékszem a bracketingből van a fényértékek léptetése (akár 1/3 fe-s lépésekben) meg tud a masina valami fehéregyensúly bracketinget.

szóval kézi piszkációt igényel a dlog, de egy jó állvánnyal ez nem tragikus feltétlenül. Nagyon pici bemozdulást a hdr merge szoftver korrigál

mlg írta...

Ha gondolod tedd be a blogba...


PROPAGANDA ÉS LAZASÁG
Kuba: a kettéosztott ország
[27.3.2008]


Két pénznem egy államban – a leghatékonyabb módszer a turisták és a helybéliek elkülönítésére. Jobban megéri munkanélkülinek lenni, mint dolgozni, feltéve hogy van külföldi rokona az embernek. [fotóriport]

Csilla: Két éve tervezgetjük, hogy elmegyünk Kubába. Sok keresgélés után a fiam, Balázs rátalált a legkedvezőbb megoldásra: utazzunk kubai állami légitársasággal. Orosz gyártmányú géppel repültünk, ami olcsó, de ugyanakkor nem mondhatom, hogy nem ráz. Ráki lányom eléggé oda is volt arrafelé menet, 14 óra utazás nem semmi.

Azonban mivel sokan nem bíznak a Cubana nevű állami légitársaságban, viszonylag könnyű volt helyet foglalni. Tíz napot töltöttünk Havannában, Pinar del Rióban, tengerparti üdülőtelepeken, természeti rezervátumokban: a romániai télből a nyárba (bár Kubában ez télnek számít). Óriási érzés volt éjjel-nappal papucsban és egy szál trikóban mászkálni, februárban.
Balázs:: Kubának 11,4 millió lakosa van, 110 861 négyzetkilométeren terül el, kb. 4 100 sziget tartozik hozzá. A legnagyobb sziget maga Kuba, 105 ezer négyzetkilométerrel. A második legnagyobb az Isla de la Juventud, ahol 90 ezer lakos él, és sok börtön van (Fidel Castrót is itt tartották börtönben). A legnagyobb város Havanna, 2,38 millió lakossal.

Kuba államformája a hatályos alkotmány szerint “független és szuverén szocialista munkásállam, egységes és demokratikus köztársaság formájában megszervezve". A Kubai Kommunista Párt a társadalom és az állam legfelsőbb vezető ereje (5. paragrafus), és tilos a szocializmus és a kommunizmus ellen irányuló bármely tevékenység (62. paragrafus).

A szovjetunióhoz való közeledés 1960 után kezdett nyilvánvalóvá válni, miután Castro megszerezte a hatalmat. A gazdaság hosszú ideig a szovjetunióval és a keleti blokkal való kereskedelemből élt,


szovjetuniótól Kuba évi 6 milliárd dollárt kapott.

Ám a fő segítség nem ez, hanem az óriási szovjet piac volt. Ráadásul drágábban vásárolták fel a cukrot, mint amennyit ért, és az értékénél sokkal olcsóbban adtak el olajat Kubának.

1991-ben szovjetunió szétbomlásával gazdasági krízis következett. A nemzeti össztermék 30 százalékkal esett, hiány lépett fel különböző termékekből, nem tudták fenntartani a gyárakat. Castro “különleges időszakot” hirdetett, amit a '90-es évek végén tekintett befejezettnek.

A gazdasági krízis enyhítésére Castro néhány reformot vezetett be: engedélyezték családi vállalkozások létesítését korlátozott számú alkalmazottal, valamint az ún. casa particular-t, amilyenben mi is laktunk: ennek lényege, hogy a házigazda kiadhatja a lakásának egy részét külföldi turistáknak, közben pedig ő is az épületben tartózkodik, és adót fizet az államnak.

Engedélyezték továbbá olyan cégek létesítését, melyek felét egy külföldi cég, felét pedig a kubai állam birtokolja: ez főleg hotelek esetében elterjedt vállalkozás-forma. Mostanára az ipar magánszektora 22 százalékot, az állami szektor 78 százalékot tesz ki. A legfontosabb azonban az, hogy


fellendítették a turistaipart:

óriási beruházásokat vittek véghez, idén két és fél millió turista fogja meglátogatni Kubát.

Kubában két pénznemet használnak: a pesót és a konvertibilis pesót. Az utóbbi huszonnégyszer erősebb, mint a hagyományos: 1,08 dollárnak felel meg. Külön üzletek vannak, ahol hagyományos pesóval lehet vásárolni, illetve ahol konvertibilis pesót fogadnak el. Az előbbiekben persze sokkal szegényebb a kínálat, mint az utóbbiakban. A jegyrendszer hagyományos pesóban működik.

Csilla: A két pénznem párhuzamos használatával szinte tökéletesen sikerült elkülöníteni a turistákat a helybeliektől. A tengerparton léteznek olyan üdülőszigetek, ahova a helyiek – a személyzet és néhány kiváltságos ember kivételével – be sem tehetik a lábukat.

A házigazdánk nem engedte el velünk a hat éves gyerekét Cayo Levisára, mivel oda az átlag kubai állampolgárnak tilos a belépés. Lehet attól féltek, hogy felülünk egy csónakra és elhúzzuk a csíkot? A tréfálódáson túl a partvonal egyes részeiről tényleg szabad szemmel látni Mexikót, vagy át lehet evezni Miamibe, ahová rengetegen vándorolnak ki Kubából.

Találkoztunk azért kubaiakkal Cayo Levisán. Rögtön a megérkezésünkkor, amikor “fáradt” vándorként a bárpulthoz járultam egy jeges guayabitáért,


tökéletes magyarsággal megszólított egy fekete kubai hölgy.

Eszembe jutott az egykori vicc az amerikai kémről, akit Moszkvában lelepleztek, bár tökéletesen beszélte a nyelvet, ismerte a helyi szokásokat. Csak egy dolog tánt fel: feketebőrű volt.

A kubai tömegközlekedésben is kétféle autóbuszjáratot működtetnek, egyet a helybélieknek és egyet a turisták számára. A turisták csak konvertibilis pesóval válthatnak jegyet, a kubaiak viszont a hagyományossal is, így természetesen az olcsóbb megoldást választják. Még a megállókat, a buszpályaudvarokat is elkülönítették, egyes helyeken a helyiek szállnak fel a helyi járatokra, másokon pedig a külföldiek.

A helybeliek és a külföldiek szegregálásának drámaibb példái is vannak. Aki nem működtet casa particular-t, annak tilos külföldi vendéget fogadni, ugyanúgy, mint nálunk a Ceaușescu rezsimben. Amikor európai barátaink Kubába érkeztek nem tudtak erről a megoldásról, ezért egy éjszakát ismerőseiknél töltöttek. Másnap reggelre már ki is rótták a büntetést a házigazdáiknak.

Miután elhelyezedtek a casa particular-ban, pár napon belül pedig megérkezett a helyi ügynök, akinek részletesen be kellett számolni ottlétük céljáról.

Balázs: Három kategória használ konvertibilis pesót: egyik a nomenklatúra, az uralkodó elit, a második kategóriát azok alkotják, akik külföldről, főleg Miamiból kapnak pénzt. Ők a lakosságnak körülbelül felét teszik ki. Mivel a kubai fizetés többszörösét utalják haza külföldről, sokaknak jobban megéri nem dolgozni, mint dolgozni. Akinek nincs rokona külföldön, kénytelen kevés pénzért dolgozni.

A harmadik kategória a turistaszektorban dolgozóké: itt sokkal jobban lehet keresni, mint máshol. A casa particular-ért 100 konvertibilis pesó adót kell fizetni havonta, a lakás ára turisták számára 15-30 pesó. Valaki mondjuk 20 pesóért kiadja a lakását tíz napra, az már 200 pesó. Miután kifizette az adót az államnak, a minimálbér tízszerese vagy


az átlagfizetés ötszöröse marad meg neki.

Jegyrendszert alkalmaznak: egy hónapban összesen 1,30 konvertibilis pesó értékű jegyet adnak, ez a minimálbér 10 százalékát, az átlagkereset 5 százalékát teszi ki. Ez körülbelül 15 napra elég, utána kinek-kinek boldogulnia kell. A jegy mindenkinek jár, de nem mindenki van rászorulva.

Csilla: Pinar del Rió mintegy hetvenezres lakosságú kisváros, két piaccal. Az egyik termelőszövetkezeti, a másik magánpiac, de nincs nagy különbség a kettő között. Az egyes termelőszövetkezeteknek külön szalmafedeles “standjuk” van, de a felhozatal nagyjából megegyezik. Eléggé szegényes ahhoz képest, amihez az utóbbi években szoktunk itthon. Déli gyümölcsöket árulnak, illetve helyi zöldségeket, gumósnövényeket, például yucát, a kubai krumplit, ami egy kicsit ízetlennek tűnt.

A vendéglőkben szinte mindenhol ugyanazt lehet kapni – néhány alapételt, ezek egyszerűek és jó minőségűek. A menüben általában csak annyit tüntetnek fel: csirkehús, disznóhús, hal. Pont. Sajt sehol. De még ez is nagy dolog, ha arra gondolsz, hogy a helyi lakosság nagyrésze nem engedheti meg magának, hogy vendéglőbe járjon, és így


szinte soha nem jut halhoz.

Egy szigetországban! A középkategóriás vendéglőkre nem jellemző a helyi specifikum, ez a hiánygazdálkodás következménye. Persze jó pénzért, luxuséttermekben mindent meg lehet kapni – az étkezési kultúra ugyanolyan tagolt, mint az egész társadalom.

Nem marad más hátra, mint a feketézés. Ennek egy-két nyomát érzékeltük mi is. Megtudtuk például, hogy hol lehet angolnához jutni. A hely néhány házzal az orvhalászatot felügyelő hivatal mellett volt.

Balázs: Aki turistával érintkezik, borravalót is kap, ezután pedig adózni kell. Felültünk Varaderóban egy lovaskocsira, a kocsis pedig elmondta: minden nap le kell adjon 100 konvertibilis pesót az állami vendéglőket igazgató Palmeiras cégnek. Egy lovaskocsis menet egy társaságnak 30 konvertibilis pesó, alkudozás után. Még így, adózva sem kereshet rosszul a kocsis: ha van négy kliense, kifizeti a 100 pesót és egy nap alatt megszerezte az egy havi átlagkeresetet.

Az oktatás és az egészségügy legitimálja a rendszert, ebben tényleg jól állnak, a Human Development Indexben kilenc hellyel megelőzik Romániát. A maximális létszám egy osztályban 20 fő, az osztálytermekben van tévé, két edukatív tévéadó működik, és ételt is adnak az iskolákban. A mentőautók új Mercedesek.

Az internet otthon a lakosság 1 százaléka számára elérhető, az iskolákban, egyetemeken, közintézményekben pedig intranet működik: csak bizonyos oldalakat lehet megnézni (a Yahoo-t például nem). Hogy miért nem lehet a lakosságnak széleskörű internet-hozzáférése? A hatalom azzal mentegetőzik, hogy az Egyesült Államok embargója miatt nem lehet optikai kábelt hozni a szigetre.

Csilla: A városokban általános kép a lerobbant az infrastruktúra, óriási épületek állnak üresen. A hatvanas években a magánházakat államosították, és kiosztották a lakosságnak. A beköltözők azonban nem kaptak teljeskörű tulajdonjogot. A kubaiak nem adhatják el, csak csereberélhetik a lakásaikat. Amióta ez megtörtént, sem az államnak, sem a lakóknak nincs pénzük rendbe hozni a házakat. Havanna történelmi központja


nagyon rossz állapotban van,

bár egy részében világhírű szállodák, templomok és múzeumok állnak. Mint sok más helyen, itt is a központ a szegénynegyed, a gazdagabb rétegek a periférián levő kertvárosokban laknak.

Szocreál építészet nem jellemző, sehol nem láttunk tudatosan betelepített blokkokat. A falvakat talán egy kegyelmi pillanatban láthattuk: a legtöbb úgy néz ki, mint Kide húsz-harminc évvel ezelőtt, amielőtt még nem kezdték felvásárolni a telkeket a városiak.

Fidel Castro Fulgencio Batista ellen indított forradalmat, aki másodszor került hatalomra 1952-ben. Castro azzal támadta Batista diktatúráját, hogy a gazdaságot az AEÁ kontrollálja, a termőföldek 70 százaléka amerikai kézben van, Havanna a nemzetközi maffia központja lett. Castro keletről, Santiago de Cubából próbált országos fegyveres felkelést elindítani, ideális célpontnak pedig a Moncada kaszárnyát látta, ahol rengeteg fegyver volt felhalmozva.

1953 július 26-án megtámadták a kaszárnyát. A támadás nagy csőd volt, a felkelők nagy részét megölték, akit nem öltek meg, azt megkínozták. Az akkor már híres Fidel és testvére, Raul Castro túl nagy falatok voltak, ezért tárgyaláson ítélték el őket. Ott mondta el Fidel Castro híres beszédét: “ítéljetek csak el, nem számít,


a történelem majd feloldoz engem.”

Tizenöt év börtönbüntetésre ítélték, de 22 hónap után kiengedték. Száműzetésbe küldték Mexikóba, a CIA feladata volt követni minden mozdulatát. Castro egy évet töltött Mexikóban, sok új emberrel ismerkedett meg, akik meg akarták menteni Kubát.

A mozgalmuk neve Július 26-a mozgalom volt, a moncadai partraszállás emlékére, bár a Moncada-akcióból csak Raul és Fidel Castro maradt. Fidel Castro Mexikóban ismerkedett meg Che Guevarával is, aki csatlakozott hozzájuk.

Kubában elsősorban Che Guevarának van személyi kultusza, illetve az ”öt kubai hősnek”. Ők öt kubai kém, akik Miamiban tevékenykedtek. A hivatalos verzió szerint a Kuba-ellenes terrorizmust próbálták megfékezni. Kétségkívül léteznek ezek az emberek, de semmi bizonyíték nincs arra, hogy valóban a terrorizmus ellen harcoltak volna. Nagy kultusza van még José Martí-nak. Ő a nagy nemzeti költő, olyan, mint Petőfi a magyarok számára. Talán utána jön Fidel Castro.
Csilla: Bár a hatóságok teljes mértékben ellenőrzésük alatt tartják a közéletet, egy-két biztonsági szelepet azért nyitva hagynak. Pinar del Rióban alkalmunk volt beleszagolni a szombat esti lázba. A főutcán több kilométer hosszában ücsörögtek, beszélgettek, táncoltak a helybeli fiatalalok, de idősebbek is, egy-egy sörrel vagy rumos üveggel a kezükben. A mulatóhelyekről kihallatszik az utcára a zene, de csak kevesen engedhetik meg maguknak, hogy oda bemenjenek. A társasági élet az utcán és belső udvarokban folyik, mindez a rendőrség tudtával és asszisztenciájával.

Kereskedelmi reklámot alig látni, annál több a propagandakép. Che Guevara képével tele van az ország: Che a falakon, Che a turistáknak szánt pólósüzletekben, Che a Belügyminisztérium homlokzatán. Azt hiszem ez volt az egyik legsikeresebb propagandahúzása Kubának. Világszerte hordják Che képét az emberek magukon, anélkül hogy valamit tudnának tényleges politikai és történelmi szerepéről. Hogy hány embert nyírt ki az általa vezetett koncentrációs táborokban.

Még egy csavar: az általános amerika-ellenesség mellett az iskolabuszokra embargó-ellenes propagandafeliratokat festettek, amelyek az amerikai-kubai barátságot és szolidaritást hirdetik. A presbiteriánus templomot pedig, amelynek néhány napig a vendégházában laktunk, olyan mozaik díszíti, amelyik kombinálja a szocreál és a keresztény szimbólumokat.

Balázs: 1956-ban a forradalmárok a Granma fedélzetén jutottak vissza Kubába – ez egy olcsó hajó volt, eléggé lerobbant. A hajóra 82-en szálltak fel. Nagyrészüket megölték, miután partra szálltak, de páran túlélték, köztük a Castro testvérek és Che Guevara. A kevés túlélő a hegyekbe vonult, ahol adott pillanatban nyolcan voltak. Amikor azonban a The New York Times újságírója riportot készített róluk, elhitették vele, hogy több mint százan vannak, és végül nagyon pozitív cikk jelent meg róluk.

1959 január elsején Batista elmenekült a Dominikai Köztársaságba, majd Spanyolországba, és magával vitt


negyvenmillió dollárt az államkasszából.

Január nyolcadikán Fidel Castro és csapatai minden fegyverlövés nélkül bevonultak Havannába. Castro nagy beszédet tartott, közben két galamb repült a vállára – annak jeleként, hogy béke van. Castro akkor mondta el, hogy “ez a forradalom nem vörös és nem is kék (kék alatt az amerikaiakat értette), olyan zöld, mint ez az egyenruha, olyan zöld, mint az olívaolaj, nem szocializmus, nem kapitalizmus, hanem forradalmi humanizmus.”

Azt, hogy ők tulajdonképpen egy “szocialista forradalomért” harcoltak, maguk a forradalmárok sem tudták, ezt Castro 1961-ban jelentette be a tévében, bár már 1960-ban is tett indirekt utalásokat erre. Castro az Ortodox Párt tagjaként a Kommunista Párt ellenségének számított, hiszen a ők támogatták Batistát. Akkor vezette be az embargót Kuba ellen az AEÁ, ez a mai napig érvényben van.

Csilla: Miamiba sokan emigrálnak politikai és gazdasági okok miatt, közben viszont rettentő nehéz útlevelet kapni, mint Romániában annak idején. Akik kimentek, eltartják az otthon maradt rokonságot. A romániai pártállammal ellentétben Kubában nem büntetik a “munkakerülést”, így rengeteg a munkanélküli, akik a külföldön élő rokonaikra támaszkodnak.

A hamis egalitarizmus megfogható, pozitív megnyilvánulása az állítólagosan jó iskola- és egészségügyi rendszer. Az iskola kötelező, és ezt nagyon komolyan veszik. Mesélték, hogy külön “civil” rendőrség felügyeli, hogy a szülők elküldjék iskolába a gyerekeiket. Amíg felnőnek, “óvja” őket a rendszer, de azután sokan óriási szegénységben élnek.

A kubaiak ráérős emberek, nem kapta még el őket a már itthon is tapasztalható “speed”. Azt hiszem, az a stressz, amit ők megélnek, minőségileg különbözik a miénktől.


A kubaiak nem az állandó hajtástól stresszesek,

hanem a megélhetési gondok miatt, és talán elsősorban a bezártságérzéstől. Ha a sztresszet tipizálni lehetne, elmondhatnánk, hogy az idősebb nemzedékek idehaza mostmár mindkét típust megismerhették: a '89 előtti “klausztrofóbiásat” és a 89 utáni “hajtásosat”.

Kubában sok az utcán ácsingózó ember, a laza sorokat nem a kajaüzletek előtt, hanem a “Casa de musica”, az autohton zenés koncertező- és mulatóhely előtt láttuk. A legirigylésreméltóbb az, hogy majd minden ház verandáján ott a hintaszék. Használják is a népek lazításra, hűsülésre.

Nagy kérdés, hogy Fidel után hogyan fog átalakulni az ország. Nem biztos, hogy Amerika simán beszippantja, bár erre biztosan nagy késztetése van. A helyi lakosságban ugyanis az én tapasztalatom szerint kialakult egy nagyon különleges nacionalizmus, ami a függetlenségi mozgalmak hagyományának, a gyarmatellenességnek és az antiimperializmusnak egy sajátos vegyülete. Ezt a nincstelenségből fakadó frusztráltság is táplálhatja, amit a turistákkal való találkozás csak felerősít.

http://fotoriport.transindex.ro/?cikk=6977

Pappito írta...

itt hagytam a komment részben, mert nem annyira látom a párhuzamot NZ-vel, de kuba a szívem csücske

mlg írta...

Nincs párhuzam NZ-vel csak annyiban hogy egzotikum meg szigetország, de valahogy ráéreztem a kubai feelingedre:-))
Ja apropó képek...érdemes megnézni a riporthoz társuló képeket az eredeti megadot cimen...ide sajna nem tudtam beszúrni őket.

weid írta...

szerintem nem nagyon kell a rekesszel játszani, simán csak expo-korrekció :
http://en.wikipedia.org/wiki/High_dynamic_range_imaging