2008. május 13.

Gasztro - Pikáns csirke mogyoróhagymával

Amíg a mosodában prögtek a gúnyák a vízben meg a szárítóban, csavarogtunk a Northcote centerben, ahol van egy csirkeorientált hentes (egyébként is orientált, hehe) ahol két szép, kisportolt csirkemellet vételeztem. A csirkemell remek takarmány, könnyű elkészíteni gyorsan megvan és egészséges, meg izé.

Mivel már délelőtt kigondoltuk, hogy vendégeket hívunk, és a múltkori, nem publikált csirkereceptem nagyon jól sikerült, gondoltam megismétlem úgy, hogy ami akkor hiányzott, most belekerül. Mivel sikerült szert tennünk igazi hazai erőspaprikára (HE osztályú romboló) itt volt az ideje, hogy felhasználjam. A paprikát Tibortól kaptuk, meg kaptunk tőle még sok minden mást is, ezúton is hozsanna néki és szeretteinek, nélkülük ez a poszt sem jött vona létre!

Naszóval másfél csirkemellet felkockáztam, sóztam, borsoztam, picit koriandereztem, majd félretettem pihengetni. Felvágtam 4 fej mogyoróhagymát (salott) vékony szeletekre, egy zöldpaprikát (nem kaliforniai!) is mellévágtam, 4-5 napon szárított paradicsomot és egy erőspaprikát karikákra.


hagyma, paprikák és szárított paradicsom


Miután a zöldségeket hevített olívaolajra dobtam, hagytam őket kicsit melegedni, egészen addig, míg a mogyoróhagyma üvegesedni nem kezdett. Ekkor jött a husi, amit jól eldolgoztam a zöldségekkel és egészen kis lángon hagytam levet ereszteni és beledobtam két babérlevelet is. Amikor már szemre kijött az összes nedv a húsból, akkor rácsavartam egy fél citrom levét és alaposan összekavartam. A lé elforrása után, csak sűrű szaft maradt, amit felengedtem 4 evőkanál szójaszósszal és hagytam besűrűsödni megint.


első fázis


Eddigre a paprikák és a mogyoróhagyma teljesen szétfőtt, a csirke szépen megbarnult a szójaszósztól és rendesen át is főtt. Az erőspaprika kellemesen átjárta az egészet, picit háttérbe szorítva a mogyoróhagyma komplex ízét és a szaft nem hagyta kiszáradni a húst.


második (preszójaszósz) fázis


Mellékesen megjegyzem, hogy vendégeink (Kriszti és Csanád) Atkins diétán vannak, úgyhogy le vannak tiltva mindenféle szénhidrátról, így köretet csak magunknak csináltunk, ők kaptak egy szelet vajjal átsütött marhasztéket, hogy ne legyen unalmas a csirke.


finish


hozzávalók a későbbi okulásra:

  • 1.2kg csirkemell filé
  • 4 mogyoróhagyma
  • egy zöldpaprika
  • egy erőspaprika
  • 4-5 szárított paradicsom
  • citromlé
  • szójaszósz
  • sóbors

4 megjegyzés:

sasvari.jozsef írta...

Amíg az első kép szép fotó, addig a többit telibe vakuztad a kompakttal. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!

Pappito írta...

József, önnek igaza van!

Főzés közben nem volt időm mert előtte a napon tologattam a zöldségeket, hogy szépen lefotózzam :)

József írta...

Papito, azért ez egy exkollégától így reggel erős, ezt büntetni kellene! Szerinted hogy fogom így megenni a tegnap összerakott szendvicset?

Üdv

Baky

Pappito írta...

Szevasz Baky! :)

bocs, ez már nem is polgárpukkasztás, hanem polgárpuffasztás, tudom :)